Innováció a kereskedelemben

Gondolatok az innováció szerepéről


Mi az innováció?


A lényegét tekintve nem más, mint a folyamatos megújulásnak a képessége. A meglévő eljárásoknál, módszereknél hatékonyabb megoldások folyamatos alkalmazása. Egy kisvállalkozás esetében véleményem szerint maga az innováció, mint folyamatos tevékenység és az innovációs együttműködés kulcsfontosságú, a cég hosszútávú sikerének egyik alapja. Itt feltételezem azt, hogy maga a kisvállalkozás önmagában nem rendelkezik a megfelelő ismeretekkel, információkkal, tudással és általában ez igaz is. Az innováció célját tekintve, egy olyan eszköz, amelynek segítségével nyereséget tudnak elérni és a vállalat értékét növelni tudják. Ebből adódik, hogy versenyelőnyt tudnak elérni, amely meghatározza a bevételük nagyságát is. Innovatívnak nevezhető egy vállalat, ha a bevételének bizonyos részét kifejezetten erre a célra költi el, általában 1 és 20% közötti részét vagy még többet.


Mit jelent az innováció a webáruházak esetében?


Ha valaki online szeretne kereskedni és egy webáruház indításán gondolkozik akkor a következő lehetőségei lehetnek:

  • 1. letölt egy szabadon elérhető, már kész, általános webáruház megoldást és ezt használja
  • 2. bérel egy általános, már meglévő webáruházat
  • 3. elkészítteti a saját webáruházát

A "Milyen a jó webáruház" cikkemben már leírtam, hogy véleményem szerint elvileg a fenti három lehetőség közül szinte bármelyiket választhatjuk. Mind a három útnak megvan a maga előnye és a hátránya is egyben. Egy konkrét, az adott szervezetre vonatkozó üzleti elemzés fogja eldönteni, hogy éppen valakinek mire van szüksége és melyik utat célszerű választania.
Ha az innováció szempontjából nézzük, ami kulcskérdés a versenyképesség és a hosszútávú profit elérésében akkor melyik megoldás fogja vajon ezt a célt a legjobban szolgálni? Az 1-es eset, amikor mindeki ugyanazt tölti le és ugyanolyan módszerekkel eszközökkel értékesít vagy a 2-es eset, amikor egy meglévő általános célra készült webáruházat bérelünk vagy saját áruházat alakítunk ki és folyamatosan fejlesztünk a saját magunk által meghatározott módon egy adott szakértői csapattal? Ha mindenki azonos áruházat alkalmaz és szimplán csak emberek ezrei, tízezrei töltik le ugyanazt a logikát és árulják vele ugyanazokat a termékeket, akkor a következő kérdések merülnek fel bennem:


Milyen előnyt nyújthat a vásárlónak a sok századik áruház?


Feltételezem, hogy a vásárló a minimális árat keresi és előnyben részesíti azt. Mondjuk, ha ugyanazt a terméket keresem, akkor nagyon könnyen ki tudom választani a legkedvezőbb áru terméket, ha össze tudom hasonlítani egy másik áruházban lévővel. Ha mindezt bárki meg tudja tenni akkor ezek szerint bizonyos termékekre óriási árverseny lesz jellemző. A legolcsóbb áru terméket fogják keresni, mert könnyen összehasonlítható más áruházak termékeivel. Az erre szakosodott különböző árukereső oldalakra beírva, egyből sorrendbe lehet tenni ár szerint az áruházakat. Mivel a földrajzi korlátok nem érvényesülnek, ezért bárhol eladhatják az adott terméket. A szállítási költség ettől függően még meghatározhatja a végső árat de elképzelhető, hogy bizonyos mennyiség felett szállítási kedvezményt is adnak, így lehet, hogy egy áruházban drágább a termék, a kapott kedvezmények (pl: törzsvásárlói pontok) vagy előnyök miatt összeségében olcsóbb lesz, tehát megéri a látszólag drágább terméket választania. Ha egy terméknek ténylegesen magasabb (nincs kedvezmény és egyéb előny) az ára egy olyan áruházban, amiben nagyobb a bizalma, ezt a vásárló értékeli és itt fogja megvenni a terméket? Feltételezhetően igen, ha a bizalma kellően nagy az adott áruház iránt, többször vásárolt már ott, pontosan szállítanak, az ügyfélszolgálat azonnal reagál és összességében pozitívak a tapasztalatai. A "Milyen a jó webáruház" cikkben leírtam, hogy véleményem szerint melyek a vásárlói bizalom kiépítésének főbb kérdései.


Milyen előnyt nyújthat az így létrehozott áruház a tulajdonosának?


Teljesen magától értetődő, ha vásárlói szemszögből nézem, akkor minél több áruház van annál jobb helyzetben vagyok, mint vevő. Tudok válogatni és mindenki azt szeretné elérni, hogy nála vegyem meg a kiszemelt termékemet. Ha az áruház tulajdonosának szempontjából nézem akkor pedig azt látom, hogy valamire még szükség van, hogy a sok eladó ellenére nála vásároljanak. Minél több helyen értékesítik azonos feltételekkel és körülmények között ugyanazt, annál kisebb az esélyem az eladásra. Ez még nem jelenti azt automatikusan, hogy kevesebb lesz a profitom is egyben de nagy a valószínűsége, hogy igen. Az 1-es és 2-es esetben ki vagyok szolgáltatva egy általam nem befolyásolható külső félnek és ő fogja megmondani mikor és mi kerüljön be az adott áruházba és milyen feltételek mellett. A folyamatos megújulás, a vásárlók folyamatos visszajezései, a teljes értékesítési folyamat kontrollja és felülvizsgálata szükséges, amíg az adott termék a bekerüléstől eljut a végfelhasználóig.


Milyen innovációs lehetőségek lézetnek a webáruházak esetén?


Az innováció meghatározásából adódik, hogy bármi ide sorolható, ami a jelenlegi folyamatot új módszerekkel valósítja meg. A határt csak a fantáziánk és a kreativitásunk határozza meg. Maga a webáruház, mint értékesítési forma is egy innováció eredménye. A technológiai fejlődés tette lehetővé, hogy ma már bárkinek lehetősége van ezt az értékesítési formát használnia. Éppen ezért konkrét megoldásokról ma óvatosan beszélnék, mert ami ma újdonságnak számít, pár év múlva alapvető elvárás vagy elavult dologgá válik. Éppen ezért különösen fontos folyamatosan nyomon követni a változásokat. Néhány területet említenék a teljesség igénye nélkül:

- Készülékre optimalizált tartalom szolgáltatása

Pár éve a mobil tartalmak kuriózumnak számítottak, ma alapvető elvárás, hogy az adott oldal ugyanolyan élményt nyújtson a mobil készülékeknél, mint az asztali alkalmazások esetén. A böngészők a HTML5-ös szabványt használják, ami számtalan előnyt tartalmaz, ennek használata technikai oldalról ma már az elvárt minimum.

- Bejelentkezés

Ma mindenki, mindehol külön jelszót használ a bejelentkezésre. A közeli jövőben erre valószínűleg nem lesz szükség, mert feltehetőleg felváltja a hang, kép vagy az ujjlenyomat alapú azonosítás.

- Beszerzés

Ha az adott szervezet a termékeit különböző nagykereskedőktől szerzi be, nagy mennyiségben és jelentős kedvezményeket adnak bizonyos időszakokban akkor a beszerzés megfelelő időzítése esetén szintén előnyt lehet elérni. A beszerzési források automatikus figyelésével, majd a beszerzésekért felelős személy azonnali értesítésével a készletet mindig optimálisan alakíthatjuk ki.

- Raktározás

Saját raktár esetén akár egy leltárt segítő mobil megoldással munkaidőt és jelentős erőforrásokat is megtakarító előnyt lehet elérni. Nagyobb raktárak esetén nem kérdés, hogy a teljes automatizáció és a hely maximális kihasználása jelentős fontosságú kérdés. Mindez pedig az áruház látogatója számára kívülről láthatatlan.

- Intelligens termékajánló

A mesterséges intelligencia és a gép alapú tanulás, a vásárlói szokások elemzése alapján az intelligens és személyre szabott termékajánlások már ma sem a fantázia szüleményei.

- Automatizált ügyfélszolgálat

Bizonyos válaszokra adott ismételt kérdések automatizálhatóak, a chatbotok szerepe vitathatatlan és várhatóan a szerepük az ügyfélszolgálat területén is meg fog nőni.

- Online fizetés

Kétségtelen tény, hogy a készpénzmentes online fizetések elterjedésével a webáruházban leadott vásárlások nőttek, illetve nőni fognak. Európában a PSD2 szabvány megjelenésével pedig a szolgáltatók és a bankok együttműködése szabványos úton valosul meg, további teret nyitva a lehetőségeknek.


Összefoglalás


Az innováció folyamatos gondolkodásra és megújulásra készteti a vállalkozásokat minden területen. Nem lehet elégedetten hátradőlni. Aki így tesz, véleményem szerint nagy árat fizet vagy fog fizetni érte. Ismételten úgy gondolom, hogy webáruháza mindenkinek lehet de megújuló, az adott elvárásoknak megfelelő és profitot felmutató áruháza csak keveseknek.